Wine tasting & winery tours
Le Bernard, 33220 Margueron, France
0

Idén is megrendezik az egyik legfontosabb magyar boros konferenciát

szeptember 08., 2024  –   Szakma  –   Geri Ádám

A 2015-ben életre hívott kezdeményezés kiemelt témája idén a fenntarthatóság.

2015-ben szervezte meg a villányi borászok közössége első ízben a FRANC & FRANC nemzetközi konferencia és kóstolónapot. Az esemény a Villányi borvidék összefogásának szimbólumaként indult útjára, mára pedig a borvidék legmeghatározóbb szakmai és közönségrendezvényévé nőtte ki magát. Elsőízben a Loire-menti cabernet franc termelőket és boraikat látták vendégül, de az elmúlt években a világ minden jelentősebb franc termelő régiója bemutatkozhatott a fajtára fókuszáló szakmai eseményen. Mindazok, akik hisznek a cabernet franc fajtában és önállóan készítenek belőle bort.

https://vince.hu/szakma/szolo-talajtan-hnt-bor-program/

2024. november 22-23-án immár kilencedik alkalommal szervezik meg a FRANC & FRANC-t. Az idei évben egy kiemelten fontos téma, a fenntarthatóság és annak gyakorlati megvalósulása kerül a figyelem középpontjába.

2024. november 22-23-án a Villányban megrendezésre kerülő FRANC & FRANC Fórum és Kóstolónapon minden érdeklődő megismerheti a cabernet franc sokszínű világát! A jegyértékesítés elindult.

Címlapfotó: The Climate Reality Project / Unsplash


social share
Azerion & Related

Kapcsolódó cikkek

Rovatok


Rendezvényeink


HALF PAGER

Iratkozz fel hírlevelünkre


Lorem ipsum dolor sit amet met

Címkék


Fix banner kreatív,klubtagság menüpontba visz
Related

Legnépszerűbb

Kapcsolat

Vince Klubbal kapcsolatos kérdések


Magazinnal kapcsolatos megkeresések


Üzleti megkeresések


Sajtótájékoztatók, -közlemények


Hirdetési lehetőségek, rendezvényeken történő kiállítói részvétellel kapcsolatos kérdések


Jegyvásárlással kapcsolatos technikai kérdések


Bortesztekkel kapcsolatos tájékoztatás