Wine tasting & winery tours
Le Bernard, 33220 Margueron, France
0

A nagy múltú országos borverseny idén is elindul

március 11., 2023  –   Szakma  –   Geri Ádám
Idén márciusban 14. alkalommal kerül megrendezésre a borverseny, ahova 600-700 mintát várnak a szervezők.

Idén márciusban 14. alkalommal kerül megrendezésre a borverseny, ahova 600-700 mintát várnak a szervezők.

A Magyarországi Németek Országos Borversenyét már több, mint tíz éve rendezi meg évente közösen a Mecseknádasdi Szőlő-és Bortermelők Egyesülete és a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata. A borverseny évek óta nagy népszerűségnek örvend és nem csak borkedvelőket, hanem idővel már hivatásos bortermelőket is vonz Magyarország minden tájáról. A rendezvény Mecseknádasd egyik legnagyobb rendezvényévé nőtte ki magát, ahol a hétvégi eredményhirdetésen, illetve az azt követő sváb bálon díjazták többek között a magyarországi németek legjobb fehér-, rosé- és vörösborát is.

kék háttéren feliratok

A szervezők idén is szeretettel várnak minden kis- és nagytermelőt az ország minden pontjáról a Mecseknádasdon megrendezendő országos borversenyen. Az elmúlt évek során kb. 600-700 tétel minta szokott beérkezni, így a borok zsűrizése két napon keresztül zajlik majd az egykori Püspöki Magtár épületében, a Kultúrcentrumban.

Az évente megrendezett országos borverseny mára már a szellemi örökségünk részévé vált. Ennek tükrében az ünnepélyes eredményhirdetés során számos különdíj mellett, ezen a borversenyen kerül kiosztásra a magyarországi németek legjobb fehér-, rosé- és vörösbora megtisztelő cím is.

Borverseny információk

Borleadás

  • 2023.03.28-29. 14:00-18:00
  • Kultúrcentrum, 7695 Mecseknádasd, Liszt Ferenc u. 73.

Borbírálat

  • 2023.03.30-31.
  • Kultúrcentrum, 7695 Mecseknádasd, Liszt Ferenc u. 73.

Ünnepélyes eredményhirdetés és sváb bál

  • 2023.04.15. 18:00
  • Sportcsarnok, 7695 Mecseknádasd, Liszt Ferenc u. 75/1.

Nevezési feltételek

  • Egy termelő több mintával is részt vehet a versenyen.
  • Nevezési díj: 2500 Ft/tétel.
  • Nevezni mintánkként 2 db 0,75 l, dugóval vagy csavarzárral ellátott üvegpalackkal lehet.

Információ és nevezés

Címlapfotó: Glasz Fotó


social share
Azerion & Related

Kapcsolódó cikkek

Rovatok


Rendezvényeink


HALF PAGER

Iratkozz fel hírlevelünkre


Lorem ipsum dolor sit amet met

Címkék


Fix banner kreatív,klubtagság menüpontba visz
Related

Legnépszerűbb

Kapcsolat

Vince Klubbal kapcsolatos kérdések


Magazinnal kapcsolatos megkeresések


Üzleti megkeresések


Sajtótájékoztatók, -közlemények


Hirdetési lehetőségek, rendezvényeken történő kiállítói részvétellel kapcsolatos kérdések


Jegyvásárlással kapcsolatos technikai kérdések


Bortesztekkel kapcsolatos tájékoztatás