Wine tasting & winery tours
Le Bernard, 33220 Margueron, France
0

A szőlőfajta, ami Badacsony megmentője lehet

május 11., 2023  –   Magazin  –   kalmar.borbala
Badacsony kitörési pontját egy szőlőfajta jelentheti. De mit tud és miért is érdemes foglalkozni a szőlőfajtával? Szakértőkkel beszélgettünk.

Jön a Kéknyelű Piknik, mi pedig még februárban megkóstoltuk a borokat. De mit tud és miért is érdemes foglalkozni a szőlőfajtával? Erről írtunk.

Az Istvándy Borműhely pincehelyiségében a borászok csendesen, feszengve ülnek egymás mellett – a kóstoló előrehaladtával majd oldódik a hangulat. Várják, hogy bor kerüljön a pohárba, a semmit láttatni nem engedő fekete vászonzsák borította palackokból. Mi, a szigorú borítészek egy külön, úgynevezett rögtönzött szakmai asztalnál foglalunk helyet, és mindjárt az első minta vizsgálata után egymásra nézünk. Orodán György (Pomo D'oro Étterem vezető sommelier-je - a szerk.), aki elmondása szerint eladdig csak néhány kéknyelűvel találkozott életében, felteszi a nagy kérdést: mit is nevezünk egyáltalán kéknyelűnek?

Mit keresünk a borokban?

A szőlőfajta jellemzését nagyjából ismerjük, tankönyvileg legalábbis. Tudjuk, hogy ritka, mint a fehér holló. No nem a Badacsony környékén, ahol nem is kis létszámú termelő foglalkozik vele fajtaborként, vagy házasítás szereplőjeként. Ha hinni lehet a hivatalos adatoknak, összesen 47 hektárról szüretelik. Tudjuk azt is, hogy a növény nem képes önmagát beporozni, így annál a termelőnél, ahol a szortimentben kéknyelűt találunk, jó eséllyel felbukkan a rózsakő, vagy a budai zöld. De ízben, vajon mit keresünk?

A Kéknyelű Ízlelőt ötödik alkalommal rendezi meg Istvándy Gergely. A képlet a kezdetek óta változatlan. Gergely, maga köré gyűjti azokat a környékbeli termelőket, akik foglalkoznak a fajtával, és vakon kóstolják meg a futó tételeket: legyenek akár a legutóbbi, akár valamely korábbi évjárat borai.

„Általánosságban elmondható, hogy nem ismerjük egymás borait, ekképpen nem lehet rálátásunk a kéknyelű szortimentre sem – mondja Gergely, a rendezvényt életre hívó gondolatokról. – Kicsit mindenki egy saját, zárt burokban éli az életét, és a saját maga által felállított víziók szerint dolgozik. Ahhoz viszont, hogy borvidéki szinten fejlődni tudjunk, látnunk kell, hol tartunk most, és együtt kell megfogalmazni a célokat. Fontos a közös nevező.”

badacsony kényelű szőlőfajta ültetvény
Fotó: Zoltan Kovacs/Unsplash
https://vince.hu/szakma/istvandy-badacsony-keknyelu/
A Gergővel készített teljes interjúnk itt olvasható.

A szőlőfajta jegyei

A kéknyelű akkor muzsikál legszebben, ha hagyjuk türelemmel egy kicsit formálódni, érni. A Kéknyelű Ízlelőn szerencsére már koncepcionálisan is megkóstolják a három évvel ezelőtti évjárat tételeit. Így egy kis szünet után pohárba kerülnek a 2020-as, majd a 2019-es tételek is. Inspirálóan indul a sor, az élmény pedig egyre fokozódik. Érkeznek a körtés, birses, mézes, füstös, citrusos jegyek, helyenként megjelenik némi egzotikum, a lecsengés gyakrabban végződik minerális, ásványos világban pici sóssággal a végén. Sűrűbben emelgetjük immár a vizes poharakat is.

Ismét összenézünk, mi, szigorú borítészek, és immár azért, mert ahogy dolgozik a kéknyelű, úgy érkezik a felismerés: valami ilyesmit tud tehát a fajta. „Fontos megfogalmazni, hogy mi a kéknyelű – summáz Orodán György. – Olaszországban járva, Piemontban például igaz az, hogy a termelők a szőlőtermesztés első lépésétől kezdve tudják, mit is szeretnének létrehozni, és aszerint készítik a borokat. (Istvándy) Gergely, szívügyének tekinti a fajtát, szerepe elvitathatatlan. Ahogy én látom, a túlzott hordóhasználatot viszont a vendégkör általában nem kultiválja, az új hordót pedig abszolút nem. A mai kóstoló alapján én személy szerint úgy látom, hogy ezekkel a borokkal érdemes várni egy kicsit. Összességében azt mondanám, hogy 7-8 tételt kóstoltunk az este folyamán, amely kifejezetten komplex, élvezetes élményt nyújtott . Remélem, jövőre még több még jobb mintát kapunk majd.”

Ami, tekintettel arra, hogy 36 tétel került a poharunkba, nem is rossz arány. "Az, hogy ennyi bor volt a kóstolón, már önmagában pozitív – fogalmazza meg első konklúzióit Horkay András, a CEWI vezetője, aki szintén részt vett a kóstolón. – Visszaköszönt a mineralitás, a köves, fémes jelleg; egyértelműen felismerhető a borokban a borvidék. Szerintem a kéknyelűvel kapcsolatosan leginkább arról érdemes beszélni, hogy a borvidék és maga a fajta hogyan tudja egymást erősíteni.

Badacsony jövőjét jelentheti a szőlőfajta

kéknyelű ültetvény Badacsony hegyen
Fotó: Sindy Süßengut/Unsplash

András nem csak kóstolói szerepkörben van jelen. Másnap a borászokkal együtt dugják össze a fejüket, hogy kidolgozzanak egyfajta eredetvédelmi rendszert a kéknyelűnek. Az eredményt egyértelműen pozitívnak látja. Mint mondja: ez az első alkalom, amikor a kóstoló után így összeültek, és elkezdtek polemizálni azon, milyen jó is lenne egy védjegy, klasszifikációval.

https://vince.hu/helyek/keknyelu-piknik-istvandy/
Hétvégén rajtol a Kéknyelű Piknik

Alapvetően az volt a kérdés, van-e a borászokban szándék, hogy elindítsunk valamit, és az derült ki, hogy egyértelműen megvan az igény. Kvázi bedobtuk a kavicsot a vízbe. Úgy látom, hogy egyelőre a középkategóriában lenne jó fejlődni, hiszen a borászoknak feltett kérdések alapján egyértelműen mindenki a prémiumkategóriába pozicionálja a fajtát. Így mindenféleképpen komplett szemléletváltásra lesz szükség.

A Badacsonyban óriási potenciál van, Somló és Tokaj magasságában kellene róla beszélni.

Azt gondolom, hogy mindenki az önmegvalósításra törekszik, hogy meg mutassa, miben más, mint a millió másik borvidék. A kéknyelű autochton fajta, úgy látom, hogy a helyi termelőknek ez emocionális ügy. Ez nincs sehol máshol a világon, ezáltal ez egy olyan pont, amelyben ők meg tudják különböztetni magukat a többiektől. Még akkor is, ha csak pár ezer vagy tízezer palack készül belőle egész évben.”

Ezzel a pár ezernyi palackos mennyiséggel pedig Istvándy Gergelynek további elképzelései is vannak: szeretne egy ízbankot létrehozni. Azaz, minden ilyen összejövetelen a legjobbnak kikiáltott borokból vásárolni és egy erre a célra felépített trezorban eltenni 50-50 palackot, a borokhoz tartozó komplett analitikával együtt, majd évről évre felbontani belőle egyet-egyet, hogy lássák, miben és hogyan fejlődött a kéknyelű. Így papíron, valamint organoleptikusan egyaránt ki tudják majd jelenteni, melyek a kéknyelű borok főbb ismérvei, és mit kell szem előtt tartania a termelőnek, amikor fajtabor készítésébe fog. „A csúcstámadás megindult” – nevet jóízűen Gergely, és mi kíváncsian várjuk a folytatást.

A teljes cikk a Vince Magazin 2023/3 márciusi lapszámában jelent meg.

Szerző: Kalmár Borbála
Címlapfotó: Zsolt Cserna/Unsplash


social share
Azerion & Related

Kapcsolódó cikkek

Rovatok


Rendezvényeink


HALF PAGER

Iratkozz fel hírlevelünkre


Lorem ipsum dolor sit amet met

Címkék


Fix banner kreatív,klubtagság menüpontba visz
Related

Legnépszerűbb

Kapcsolat

Vince Klubbal kapcsolatos kérdések


Magazinnal kapcsolatos megkeresések


Üzleti megkeresések


Sajtótájékoztatók, -közlemények


Hirdetési lehetőségek, rendezvényeken történő kiállítói részvétellel kapcsolatos kérdések


Jegyvásárlással kapcsolatos technikai kérdések


Bortesztekkel kapcsolatos tájékoztatás