Szenzáció: a világ 50 legjobb bora közé választottak egy magyar bort!
június 20., 2024 – Kortyok – Geri Ádám
18 ezer bor közül választotta a szakmai zsűri a legjobbak közé a magyar bort a világ egyik legjelentősebb nemzetközi borversenyén.
18 ezer bor közül választotta a szakmai zsűri a legjobbak közé a magyar bort a világ egyik legjelentősebb nemzetközi borversenyén.
A Decanter World Wine Awards (DWWA) a világ egyik legrangosabb borversenye. Londonban, vagyis a borkereskedelem fővárosában rendezik minden évben, az egész világ odafigyel rá. Másrészt pedig a szigorú szakmai szempontok alapján összeválogatott zsűri minden évben többezer bor közül választja ki a legjobbakat.
A 2024-es évben nem kevesebb, mint 18143 bort neveztek a borversenyek csúcsának is nevezett megmérettetésre. A szigorú pontozási és bírálati rendszerben aranyérmet kizárólag a legalább 95 pontot elért boroknak adnak, míg a platina minősítés a 97 pont feletti tételeknek jár. A verseny végén a platina díjazást elért borokat újrakóstolva választja ki a zsűri azt az 50 legjobb bort, amelyek a Best in Show címet viselhetik.
Idén ez az utóbbi bravúr sikerült a 2023-ban is kiválóan szereplő tokaji Gizella Pince aszú borának. Ez a tétel elmondhatja magáról, hogy a verseny közel 20 ezer bora közül a legjobb 50 közé tartozik.
2024-ben további négy magyar bor kapott platina minősítést (tehát ért el legalább 97 pontot), 13 pedig aranyérmet szerzett. Az eredmény még bravúrosabbnak tekinthető annak fényében, hogy százból 97 pontnál egyetlen tétel sem kapott többet a 18 ezer mintából.
A DWWA platina- és aranyérmes magyar borai
Gizella Tokaji Aszú 2019 (Tokaj): 97 pont, platina, Best in Show