Wine tasting & winery tours
Le Bernard, 33220 Margueron, France
0

Megválasztották a leghűségesebb magyar város borait

május 27., 2023  –   Kortyok  –   Geri Ádám
Fehérbor, rozé bor, vörösbor és pezsgő kategóriában hirdettek győztest.

Fehérbor, rozé bor, vörösbor és pezsgő kategóriában hirdettek győztest.

Megmérettettek a Soproni borvidék borai a Soproni Egyetem Ligneum Látogatóközpontjában szervezett borversenyen: 135 fajta borral neveztek a helyi borászok. Az ítészek kóstolhattak fehér, rozé, vörös és habzóborokat is - olvasható a sopronmedia.hu beszámolójában.

A 16 tagú zsűri az ország minden tájáról érkezett, így igen változatos ízlésvilágú bizottság jött össze a csütörtöki borversenyen. A versenyt Mágel Ágost önkormányzati képviselő nyitotta meg, aki szerint a soproni borok már nemzetközi szinten is megállják a helyüket. Molnár Ákos, a Soproni Borvidék hegyközségelnöke elmondta: „A bírálás megpróbál a legobjektívebb lenni. Itt érzékszervi bírálatról van szó, amely szubjektív, de tudományosan kidolgozott módszere van. A Szőlő és Bor Nemzetközi Szervezetének van egy 100 pontos rendszere, ez alapján folyik a megmérettetés. A 100 pontban van íz, illat, szín, tisztaság és összbenyomás. Ezek adják össze a pontokat, amelyek alapján sorrendbe lehet állítani a borokat, illetve vannak olyan matematikai, statisztikai módszerek, melyek segítségével a szélső értékeket ki tudja pöckölni a bizottság. Gyakorlatilag ez alapján történik a megmérettetés.”

Az I. világháborút lezáró, 1920. június 4-i trianoni békeszerződés Sopront és környékét a későbbi Burgenlanddal együtt Ausztriának ítélte. A magyar egységek meg is kezdték a terület kiürítését, ám a benyomuló osztrák csapatokat megállították a főleg egyetemistákból álló felkelők. Erre válaszul a két ország megállapodott, Sopron és a környező nyolc község (Fertőrákos, Ágfalva, Sopronbánfalva, Harka, Balf, Fertőboz, Kópháza és Nagycenk) lakói népszavazást tarthatnak, hova akarnak tartozni. Az 1921. december 14-i népszavazáson a megkérdezettek úgy döntöttek, Magyarország polgárai akarnak maradni. Sopron és környéke 1922. január 1-jén került vissza Magyarországhoz. A nemzetgyűlés a népszavazás emlékét törvénybe iktatta és Sopronnak a Civitas fidelissima (Leghűségesebb város) címet adományozta. 

Soproni Borvidék Borversenyének díjazottjai

  • Fehér: Payrits Borászat Soproni Zenit 2022
  • Rozé: Sterlik Pince Merlot Rosé 2022
  • Pezsgő: Stubenvoll Pince Brut Nature Rosé 2022
  • Vörös: Horváth Borászat Soproni Corvinus Cuvée 2017

Sopron Város Bora cím díjazottjai

  • Fehér: Payrits Borászat Soproni Zenit 2022
  • Rozé: Wibi Borászat Rosé Cuvée 2022
  • Vörös: Horváth Borászat Soproni Corvinus Cuvée 2017
https://vince.hu/kortyok/osztrak-bor-molnar-akos-velemenycikk/

Az elismerés mellett ezek a borok továbbjutnak az országos versenyre is, ahol más borvidékek boraival méretik meg magukat. A soproni borvidék fejlesztései töretlenek, mindent megtesznek a helyi borászok azért, hogy népszerűsítsék nedűiket.

Címlapfotó: Vasily Nemchinov / Unsplash


social share
Azerion & Related

Kapcsolódó cikkek

Rovatok


Rendezvényeink


HALF PAGER

Iratkozz fel hírlevelünkre


Lorem ipsum dolor sit amet met

Címkék


Fix banner kreatív,klubtagság menüpontba visz
Related

Legnépszerűbb

Kapcsolat

Vince Klubbal kapcsolatos kérdések


Magazinnal kapcsolatos megkeresések


Üzleti megkeresések


Sajtótájékoztatók, -közlemények


Hirdetési lehetőségek, rendezvényeken történő kiállítói részvétellel kapcsolatos kérdések


Jegyvásárlással kapcsolatos technikai kérdések


Bortesztekkel kapcsolatos tájékoztatás