Wine tasting & winery tours
Le Bernard, 33220 Margueron, France
0

Már Lengyelországnak is jutott belőle, Magyarországnak még mindig nincsen

február 28., 2023  –   Kortyok  –   Geri Ádám
Már lengyel is van a világ egyik legrangosabb szakmai szervezetének tagjai között. Az első magyar felvételére még várni kell.

Már lengyel is van a világ egyik legrangosabb szakmai szervezetének tagjai között. Az első magyar felvételére még várni kell.

A világ legrangosabb borszakmai címe vitán felül a Master of Wine (MW). Csak több éves tanulás, megannyi sikeres vizsga és dolgozat után érdemli ki egy borszakember, hogy a The Institute of Masters of Wine a tagjai közé vegye. Nem véletlen, hogy az 1955 alapított londoni székhelyű intézménynek ma is csak 416 tagja van, ennyi MW működik a világon. (És a közel 70 év alatt is alig ötszázan nyerték el a címet.)

A legújabb tagokat 2023. február 24-én jelentette be a szervezet. Közleményük szerint sikeresen teljesítette a követelményeket a lengyel Wojciech Bońkowski és az amerikai Joshua Grainer. Különösen az előbbi teljesítménye nagy szó, ő ugyanis az első lengyel, aki elmondhatja magáról, hogy Master of Wine-ná avatták. Záró szakdolgozatát egyébként éppen a tokaji klasszifikációból írta.

Az évek során több magyar szakember is nekifutott már a feladatnak, az első magyar Master of Wine azonban még várat magára. Jelenleg is több magyar szakember vesz részt a programban és ha nem is magyarként, de többeknek van kapcsolódásuk Magyarországhoz.

Címlapfotó: DaYsO / Unsplash


social share
Azerion & Related

Kapcsolódó cikkek

Rovatok


Rendezvényeink


HALF PAGER

Iratkozz fel hírlevelünkre


Lorem ipsum dolor sit amet met

Címkék


Fix banner kreatív,klubtagság menüpontba visz
Related

Legnépszerűbb

Kapcsolat

Vince Klubbal kapcsolatos kérdések


Magazinnal kapcsolatos megkeresések


Üzleti megkeresések


Sajtótájékoztatók, -közlemények


Hirdetési lehetőségek, rendezvényeken történő kiállítói részvétellel kapcsolatos kérdések


Jegyvásárlással kapcsolatos technikai kérdések


Bortesztekkel kapcsolatos tájékoztatás