Világszerte egyre népszerűbb a Japánból induló ital, aminek receptjét tulajdonképpen a kényszer szülte.
Világszerte egyre népszerűbb a Japánból induló ital, aminek receptjét tulajdonképpen a kényszer szülte.
Akihiro Sakoh, a Japán Nippon Bartenders Association alelnöke még tisztán emlékszik a pillanatra, amikor a koktél-hack szárnyra kapott. Az 1990-es években a Takao Morival való közös munka során számtalanszor megesett, hogy az embereknek egy nem várt meglepetésben volt részük, amikor gin-tonikot rendeltek. „A hozzánk látogató bartenderek rendszerint megpróbálták kitalálni, mégis mi az az összetevő, amitől más íze van Mori gin-tonikjának. Mivel az ital nem volt annyira édes, mint amire számítani lehetett, szemöldöküket felvonva találgattak: talán sót rakott bele?”
Gin-tonik tonik nélkül
A „rejtvényfejtők” messze jártak az igazságtól: a bartender nem sót, még csak nem is fűszert, csupán csak szódavizet adott a klasszikus italhoz. Hogy miért? A rövid válasz az, hogy többé-kevésbé muszáj volt. Az 1990-es évek közepén ugyanis a japán kormány megtiltotta a tonik egyik lényegi összetevőjének, a kesernyés kininnek a forgalmazását. Emiatt Japánban a tonik egészen máig jobban hasonlít egy buborékos, édeskés vízre, mint az általunk jól ismert üdítőre – magyarázza a punchdrink.
Azzal, hogy Mori szódavízzel egészítette ki a tonikot, igazából lehetővé tette, hogy a gin tündököljön. Karakteresebb ízt kölcsönzött az italnak, az ezt követően hozzáadott limelé savanyú íze pedig tökéletes egyensúlyt teremtett az összetevők között.
Az egész történetben a slusszpoén, hogy Mori saját bevallása szerint ez egyáltalán nem a saját ötlete volt és nem emlékszik rá, ki állt vele elő eredetileg. Japán bartender körökben úgy vélik, az italt a whisky-alapú Presbyterian inspirálta. Ehhez a koktélhoz szintén buborékos keverőket használnak, nevezetesen gyömbért és szódát.
Morinak a már említett cikkben megkérdezett tanítványa szerint a történetnek köze lehet a „citrus-válsághoz”. Tudniillik egy időben Japánban méregdrága volt a lime, emiatt szinte csak a hotelek bárjai tudták maguknak megengedni, hogy friss szeleteket adjanak belőle a koktélokhoz. Az átlagos bárokban palackozott lime-os üdítőket használtak az ízesítésre. Emiatt az emberek hozzászoktak ahhoz, hogy a gin-tonik egy édeskés ital. Ha pedig valami frissítőt szerettek volna inni, a bartenderek egyszerűen szódát öntöttek az italokhoz.
Gin Sonic
A recept népszerűsítéséért a legtöbbet talán az a Seiji Oshiro tette, aki mára már mintegy 30 bárnak a tulajdonosa. A legelsőt 1990-ben, Tokióban nyitotta. A szódával higított gin-tonikot először 1997-ben tette a menüre, Gin Sonic néven. Az óriási népszerűségnek örvendő italt pedig máig ezen a néven ismerik.
Azt gondolnánk már ez is szép eredmény, de Oshiro nem állt meg itt. 2003-ban megnyitott egy whisky-fókuszú bárt, ahol a továbbgondolva az italt létrehozott egy Whisky Sonic nevezetű koktélt. Az ital akkora siker lett, hogy Japán legrégebbi whisky üzeme, a Suntory ma már kifejezetten a tökéletes Sonic-hatás elerésére alkalmas whisky-változatot is kínál. Bár természetesen önmagában is megállja a helyét az ital, ez a whisky igazán mégis akkor kel életre, amikor hozzáadják a tonik és a szóda keverékét.
https://vince.hu/kortyok/gintonik/
A Sonic komoly hatással volt a japán italkultúrára. Ma már Sonic-bárok százai várják a vendégeket. Japán egyébként azóta lazított a kinint érintő szigorításokon és úgy tűnik, a Sonic funkciója is megváltozott. Yasuhiro Kawakubo bártulajdonos úgy gondolja, ez mégsem veti vissza a szódás verzió iránti keresletet: „Ma már egyre több tonik és egyre többfajta kézműves gin áll a rendelkezésükre. Amennyiben valaki egy adott gin ízét szeretné hangsúlyozni, még mindig a Sonic módszert választja.”
Persze nemcsak Japánban, de a világon hódít a gin-divat. Nemrég például Gordon Ramsay is piacra dobott egy saját márkás gint, de Londonban egy magyar gin is óriási sikereket aratott. Így valószínűleg csak idő kérdése, hogy mindenhol kitörjön a Sonic-mánia.
