Wine tasting & winery tours
Le Bernard, 33220 Margueron, France
0

Jön az egyik legmagyarabb szőlőfajta legnagyobb kóstolója

február 06., 2025  –   Kortyok  –   Geri Ádám

80 borász 200 borát kóstolhatják az érdeklődők. A forgalmi tételek mellett több különleges tétel is bemutatásra kerül.

Idén már tizenötödik alkalommal rendezik meg a Furmint Február rendezvénysorozatot. A másfél évtizedre visszatekintve a furmint körül egy jelentős forradalom zajlott le, idén ennek eredményeit hangsúlyozzák a szervező. Az egész hónapon át tartó ünnep csúcspontja idén is a Furmint Február Nagy Kóstoló. Az eseményt a furmint ezerarcúságának jegyében, február 13-án rendeznek meg a budai Hagyományok Házában.

https://vince.hu/magazin/furmint-gasztronomia/

Tizenöt évvel ezelőtt, mikor Kézdy Dániel életre hívta a Furmint Február mozgalmat, még valóban méltatlanul kevés szó esett a furmintról. Mára azonban elmondható, hogy mind a borászok, mind a borkedvelő közösség összeköti a tél utolsó hónapját ezzel a rengeteg lehetőséget tartogató szőlőfajtával. Idén a nagy rendezvény a hónap közepén tartják meg, az egész országot bejáró, sőt a határokon átívelő eseménysorozat csúcspontjaként. A már hagyományosan sokak által várt kóstolón az érdeklődők nem csak 200 furmint közül találhatják meg idei kedvenceiket. Több mint 80 borásszal találkozhatnak, beszélgethetnek az ország számos borvidékéről. Nem csak a hazai kereskedők, szakértők, sommelierek vesznek részt az eseményen, de egyre több szakember érkezik a külföldről is.

„Számunkra a Furmint Február Nagy Kóstoló minden évben egy igazi ünnep. A visszajelzések alapján a borászok és a fogyasztók is egy kiemelt közösségi eseményként kezelik ezt az évi egy nagy találkozást, ahol már számtalan új barátság vagy üzleti kapcsolat született. Idén arra hívjuk a borászokat, hogy mutassuk be a furmint sokszínűségét. Azt, hogy az elmúlt másfél évtizedben mit jelent a forradalom, amit emlegetünk a fajta kapcsán. Sokkal jobban ismerjük a fajtát, mint 15 éve. Látszik, hogy hogyan érlelhető, az is, hogy mindenféle stílusú borhoz kiváló alapanyag: buborékos tételekhez, száraz fehérekhez, maradék cukros fehérekhez, késői szüretelésű borokhoz, szamorodnihoz, és nem utolsó sorban aszúhoz is. Idén szeretnénk a furmintnak minél több arcát bemutatni. Így nem csak a rendezvényeinken megszokott kiváló forgalmi tételeket lehet majd kóstolni, hanem több érdekességet is” – mondta el Kézdy Dániel, főszervező.

szöveg, lila háttér
Fotó: Furmint Február

A 15. Furmint Február Nagy Kóstoló a borászatok túlnyomó része nem meglepő módon ezúttal is a Tokaji borvidékről érkezik a Hagyományok Házába, de a Somlói borvidéket és a Balaton-felvidéket is minden évben szép számmal képviselik. Ezen felül többek között érkeznek mátrai, soproni, pannonhalmi, sőt külföldi furmintok is. A borászok és a társszakmák képviselői is különösen üdvözlik azt, hogy a Kárpát-medence több pontjáról érkeznek a szakmatársak. Így nem csak a fajtát lehet részletesebben felmérni, a hozzá fűződő dilemmákat megbeszélni, hanem a szakmai barátságokat is jól lehet ápolni. Minden évben jó látni, hogy a hazai boros szakma kiemelt helyen kezeli ezt a furmint ünnepet és örömmel fedezi fel egymás új borait.

A szervezők külön is büszkék arra, hogy a kezdeményezés és a találkozás híre már szerte Európában hasonló rendezvények életre hívására ösztönzik a furmint kedvelőit. Olyan nagy városokban is hirdeti a Furmint Február mozgalom a magyar borok nagyságát, mint London, Kolozsvár, Párizs, Varsó vagy Marosvásárhely.

https://vince.hu/kortyok/vince-bormuhely-furmint-meszaros-gabriella/

Furmint Február információk

Címlapfotó: Furmint Február


social share
Azerion & Related

Kapcsolódó cikkek

Rovatok


Rendezvényeink


HALF PAGER

Iratkozz fel hírlevelünkre


Lorem ipsum dolor sit amet met

Címkék


Fix banner kreatív,klubtagság menüpontba visz
Related

Legnépszerűbb

Kapcsolat

Vince Klubbal kapcsolatos kérdések


Magazinnal kapcsolatos megkeresések


Üzleti megkeresések


Sajtótájékoztatók, -közlemények


Hirdetési lehetőségek, rendezvényeken történő kiállítói részvétellel kapcsolatos kérdések


Jegyvásárlással kapcsolatos technikai kérdések


Bortesztekkel kapcsolatos tájékoztatás