Wine tasting & winery tours
Le Bernard, 33220 Margueron, France
0

A skót bencések egykori épületében szerveznek fesztivált augusztus 20-án

augusztus 12., 2024  –   Helyek  –   Geri Ádám

Budapesttől alig pár kilométerre egy egészen különleges épület ad helyszínt az augusztus 20-i ünnepségek egyik kedvenc kísérő eseményének.

2024. augusztus 20-án új helyszínen kerül megrendezésre a jubileumi tizedik Kenyérlelke Fesztivál, a kézműves pékszakma legrangosabb hazai összejövetele. A rendezvénynek Budajenő egyik legizgalmasabb műemlék épülete, a Magtár ad otthont.

A budajenői magtárat a 18. században építették fel a bencés rend egyik ágához tartozó skót bencések, akik az 1700-as évek legelején fedezték fel maguknak a környéket. A szomszédos Telkiben ugyanis a 12. század vége óta apátság működött, Budajenő pedig majorságként tartozott hozzá, ám a török időkben mindkettő magánkézre került, illetve elnéptelenedett.

Skótoknak köszönhetően virágzik Budajenő

1687-ben a magyar országgyűlés kezdeményezte I. Lipót császárnál, hogy ezeket a birtokokat adják vissza a bencés rend tagjainak. Mivel a bencés főapát nem tudta kifizetni a birtokokért járó összeget, nyugati bencéseket hívott. A skót bencések VIII. Henrik elől Bécsbe menekültek, innen pedig már csak egy „ugrás” volt Magyarország. Telki mellett Zalaváron és Tihanyban kaptak birtokokat. A telki skót bencések munkájának köszönhetően újjáéledt a környék. Felépítették a rendházukat, könyvtárat alakítottak ki, német telepeseket hívtak a kihalt portákra (ők hozták magukkal a szőlőkultúrát és ásták a budajenői pincéket). A barokk jegyeit magán viselő magtárat 1723-ra húzták fel. A falakban számos korábbi kőfaragványt felhasználtak, ezek feltételezhetően a telki apátság lerombolt épületeiből származnak.

budajenő, magtár, fehér épület
Fotó: Kedves Zsófia / Régi-Új Magyar Építőművészet / Arcanum

A Magtár eredetileg csaknem kétszerese volt a jelenleginek, ám a második világháborúban bombatalálatot kapott, így a lépcsőház mögötti részt le kellett bontani. A megmaradt szárnyat 2005-ben nyilvánították műemlékké, felújítása tíz évvel később kezdődött el. A felújítást vezető Csóka Balázs építész munkáját 2018-ban az Év Homlokzata díjon túl Pro Architectura díjjal is elismerték. A falu tulajdonában álló épület ma szálláshely és közösségi tér egyben.

Utóbbiban kerül megrendezésre 2024. augusztus 20-án délelőtt 10 órától a megújult Kenyérlelke Fesztivál a Magyar Kézműves Kenyér Társaság szervezésében. Újdonság, hogy a pékségek mostantól nem versenyeznek, hanem profi zsűri által minősíttethetik termékeiket. Idén fehér/félbarna és teljes kiőrlésű kategóriában várják a kenyereket, amelyeket a zsűri külalak, bélzet és íz alapján három minőségi osztályba sorol. Ennek értelmében arany, ezüst és bronz minősítést osztanak majd ki. Az otthonsütő hobbipékek is megmérettethetik magukat a fenti két kategóriában, munkáikat a hazai kézműves pékek értékelik. A nyertesek és a helyezettek értékes díjazásban részesülnek. Mindemellett a szervezők egész nap szakmai és családi programokkal, kóstolókkal készülnek a látogatóknak.

Kenyérlelke Fesztivál 2024 információk

Időpont: 2024. augusztus 20. 10-18 óra

Helyszn: Budajenői Magtár, 2093 Budajenő, Magtár utca 5.

Megközelítés (autó nélkül): a Széll Kálmán térről a 795-ös Volánbusszal

További információ és részletes program: www.kenyerlelkefesztival.hu

Címlapfotó: Kate Remmer / Unsplash


social share
Azerion & Related

Kapcsolódó cikkek

Rovatok


Rendezvényeink


HALF PAGER

Iratkozz fel hírlevelünkre


Lorem ipsum dolor sit amet met

Címkék


Fix banner kreatív,klubtagság menüpontba visz
Related

Legnépszerűbb

Kapcsolat

Vince Klubbal kapcsolatos kérdések


Magazinnal kapcsolatos megkeresések


Üzleti megkeresések


Sajtótájékoztatók, -közlemények


Hirdetési lehetőségek, rendezvényeken történő kiállítói részvétellel kapcsolatos kérdések


Jegyvásárlással kapcsolatos technikai kérdések


Bortesztekkel kapcsolatos tájékoztatás