Wine tasting & winery tours
Le Bernard, 33220 Margueron, France
0

E hír hallatán még az is rászokik a kávéra, aki eddig nem itta!

április 17., 2025  –   Falatok  –   Geri Ádám

Egy új kutatás állítja: a kávé nemcsak finom, de az egyik magyar népbetegség megelőzésében is segíthet. Apró bökkenő, hogy nem mindegy, mikor isszuk.

Egy friss kutatásban azt vizsgálták, hogy milyen hatással van az egészségünkre a kávé akkor, ha csak délelőtt, valamint akkor, ha az egész nap folyamán fogyasztjuk. A készítők meglepő felfedezésre jutottak, mutatjuk!

https://vince.hu/kortyok/kavepotlo-kert-gyermeklancfu-katang/

Nemrég az European Heart Journal című folyóiratban jelent meg egy átfogó tanulmány, ami több mint 40 ezer amerikai felnőtt kávézási szokásait vizsgálta. A kutatás eredménye szerint az egészségünk szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy mikor és mennyi kávét iszunk – olvasható a Daily Coffee News szemléjében.

Mint kiderült, azoknál, akik elsősorban reggel kávéznak, a (főkent a szívbetegségek okozta) korai halálozás kockázata kisebb lehet, mint azoknál, akik egész nap, vagy egyáltalán nem isznak. A tanulmány azt is megállapította, hogy a reggeli kávéhoz szokott alanyoknál mintegy 16 százalékkal alacsonyabb volt a halálozás kockázata, mint a másik két kategóriába eső egyéneknél.

Az átfogó tanulmány több korábbi kutatás adatait vette alapul, a kísérletben pedig összesen 10 éven át figyelték a kávézási szokások hatásait. Kiderült, hogy a reggeli fogyasztók között utóbb 36 százalékkal alacsonyabb volt a szív- és érrendszeri betegség következtében bekövetkező halálesetek száma. Érdekesség, hogy az egész nap folyamán, illetve az egyáltalán nem kávézók körében nem csökkent a szív- és érrendszeri megbetegedések okozta halálozás kockázata.

A tanulmány azt is megállapította, hogy a reggeli kávézás intenzitása összefüggésbe hozható a hosszú élettartammal. A délig bezárólag elfogyasztott 2-3 csésze kávé csökkentette a halálozás kockázatát. Azoknál, akik reggelente csupán egyetlen csészét ittak, csak kis mértékű csökkenés volt észrevehető.

A tanulmány egyik szerzője, Lu Qi megemlítette, a kutatás a pontos okokra nem terjedt ki, egyelőre csak magát a jelenséget vizsgálták.

https://vince.hu/kortyok/sor-probiotikum-alkohol/

Szerző: Csáka Eszter
Címlapfotó: Nathan Dumlao / Unsplash


social share
Azerion & Related

Kapcsolódó cikkek

Rovatok


Rendezvényeink


HALF PAGER

Iratkozz fel hírlevelünkre


Lorem ipsum dolor sit amet met

Címkék


Fix banner kreatív,klubtagság menüpontba visz
Related

Legnépszerűbb

Kapcsolat

Vince Klubbal kapcsolatos kérdések


Magazinnal kapcsolatos megkeresések


Üzleti megkeresések


Sajtótájékoztatók, -közlemények


Hirdetési lehetőségek, rendezvényeken történő kiállítói részvétellel kapcsolatos kérdések


Jegyvásárlással kapcsolatos technikai kérdések


Bortesztekkel kapcsolatos tájékoztatás