Wine tasting & winery tours
Le Bernard, 33220 Margueron, France
0

Régen a pünkösd fő étele volt, pár éve hungarikum lett, mégis alig esszük

május 03., 2025  –   Falatok  –   Geri Ádám

A pünkösdnek is megvannak a hagyományos ünnepi ételei, az egyik ma már hivatalosan is hungarikum.

2025-ben június első hétvégéjére esik pünkösd, ami a kereszténység egyik legfontosabb ünnepének számít karácsony és húsvét után. A hagyomány szerint ilyenkor a Szentlélek eljövetelére emlékezünk. Sokan nem tudják, ám ennek az ünnepnek is megvannak a sajátos, tradicionális ételei. Régen ilyenkor általában bárányt, birkát és libát fogyasztottak, desszert gyanánt pedig rendszerint valamilyen, az adott tájegységre jellemző fánk, kalács került az asztalra. A hagyományos főételek közé tartozik a 2013-ban a hungarikumok közé felvett karcagi birkapörkölt is.

https://vince.hu/kortyok/traubisoda-badacsony-udito-ital/

A Nagykunságot az Alföld legnagyobb állattartó körzeteként tartották számon, így az ott élők táplálkozásában a juh mindig is kiemelten fontos helyet foglalt el. A húsának tartósítására általában nem nagyon volt szükség, mivel vágás után általában az egész állatot feldolgozták és elfogyasztották – ez adja a nagykunsági birkaételek jellegzetességét. A „karcagi” jelző tehát a rendhagyó főzési technikára utal.

Hogyan készül a birkapörkölt?

A pörkölt elkészítéséhez először is a hagyomány szerint szükség volt egy jókora darab öntöttvas lábasra, amibe az egész birka elfér. Ebben először az állat fejét, körmeit és farkát „megperzselték, majd víz hozzáadása nélkül lepirították a húst. Ezután az egészet egybefőzték a pacallal, a belsőségekkel és a többi testrésszel. A főzés során leginkább a magyar konyha olyan alapvető fűszerei kerültek elő, mint például az őrölt paprika, a fokhagyma, vöröshagyma, valamint a só.

Érdemes megemlíteni, hogy a laktató fogásnak közösségteremtő ereje is volt, hiszen az állat feldolgozása és elkészítése több emberes munkának számított. Éppen ezért nemcsak pünkösdkor, hanem a nagyobb ünnepek, események során is ezt tálalták.

https://vince.hu/falatok/galambhus-etel-egeszseg/

Szerző: Csáka Eszter
Címlapfotó: Umar Farooq / Unsplash


social share
Azerion & Related

Kapcsolódó cikkek

Rovatok


Rendezvényeink


HALF PAGER

Iratkozz fel hírlevelünkre


Lorem ipsum dolor sit amet met

Címkék


Fix banner kreatív,klubtagság menüpontba visz
Related

Legnépszerűbb

Kapcsolat

Vince Klubbal kapcsolatos kérdések


Magazinnal kapcsolatos megkeresések


Üzleti megkeresések


Sajtótájékoztatók, -közlemények


Hirdetési lehetőségek, rendezvényeken történő kiállítói részvétellel kapcsolatos kérdések


Jegyvásárlással kapcsolatos technikai kérdések


Bortesztekkel kapcsolatos tájékoztatás